Tragédia a csuklómon

Meg fog halni az óraszíjam.
Széles repedés testén, mely
Hamar kettétöri rövid
Életét.

Nem szenved sokáig. Ide-oda
Hajlik majd megadja magát
A kínzó világ égõ
Fájdalmának.

Elveszti értékeit, s üresen
Száll a végtelenben, miközben
Helyén már ott a
Következõ...

(1996 ősz)

Szabad kényszer

Úsznak a felhõk Pest felé
Az egyik, mintha visszanézne
De látom, hogy csak menekül
A szél elöl...

(1997, a gólyatábor előtt)

Álom

Halvány fénysugár vagyok
Mely egy csillagról indult
Átszelt millió fényévet
És gyöngéden rádhullt
Messzirõl jött s érezte
Itt megpihenhet
És megismerheti
Az igaz, forró szerelmet
Betakart a fényem
Apró ponttá váltam
Egy láthatatlan görbén
Tested fölé szálltam
Lecsúsztam egy szôke hajszálon
Elmerültem szemed kék tengerében
Kiúsztam a bársonyos partra
És megmártózva édes ajkad ízében
Folytattam utam
Hozzád simultam merészen
Én, a halovány fény még soká
Elidõztem jónéhány testrészen
Majd táncolni kezdtünk egy
Örök, hosszú táncot
Csak forogtunk, forogtunk
A testünk egynek látszott
S mi csak fogtuk egymást
Mint akik soha el nem válnak
Ajkaink egymást kérdezték
S mohón ittuk a választ
Szerelmet táncoltunk
Mely már soha el nem múlik
Csend van, senki sem szól.
Hangszerén az univerzum játszik

(1998 tavasz)