2009. 12. 01. kedd

Végre megjelent a VirtualBox 3.1-es verziója! Minden kétséget kizáróan az új verzió legizgalmasabb szolgáltatása a teleportálás, mely lehetővé teszi, hogy egy VM egy másik számítógépre költözzön, sőt ez a képesség akár egy futó VM-mel is kihasználható. A teleportálás előtt csupán annyi előfeltételnek kell teljesülnie, hogy a cél gépen a kiinduló géppel azonos fizikai paraméterekkel legyen definiált a "fogadó VM" és mind a két számítógép elérje a VM image-ét (pl. iSCSI-n vagy NFS-en). Amennyiben ez a két feltétel teljesül, a VM képes lesz "átúszni" egyik gépről a másikra és még az sem fogja zavarni, hogy adott esetben a két gép host operációs rendszere eltérő!

Hasznos újdonság még a tetszőleges snapshot-ból történő visszaállás és az ún. brached snapshot készítésének lehetősége, vagyis egy snapshot további snapshot-olása. Ugyancsak komoly előrelépés a 2D video gyorsítás a Windows-os guest-ek esetében, a CD/DVD kezelés bővítése és a kísérleti EFI támogatás.

Az összes változást tartalmazó lista itt található. Letölteni pedig innen lehet.

Jó kísérletezést és installálást!!

2009. 11. 23. hétfő

Egy újabb közös Symantec-Sun esemény időpontja közeledik, amire sok szeretettel várunk minden érdeklődőt. December 3-án lesz egy közös eseményünk, ahol a virtualizált környezetek Sun és Symantec megoldásait mutatjuk be. Minden érdeklődőt szeretettel várunk. Regisztráció, program és bővebb információ itt található.

2009. 11. 13. péntek

Bizonyára kevesen tudják, hogy a Sun Magyarországnak két éve saját sárkányhajó csapata van, mely alapvetően a Sun munkatársaiból, volt munkatársakból, barátokból, illetve partner cégek kollegáiból áll. Jelenleg mintegy 25-30 csapattagunk van, melyből a rendszeres edzéseken 12-18 fő vesz részt, ráadásul a csapat "kemény magjának" része nyolc gyönyörű lány is. A 2008-as év csupán laza edzésekkel tarkított szezon volt, de azért egy versenyen is elindultunk, a Margitszigeten megrendezett Szigeti Sportvarázs 2008 versenyen. 2009-ben viszont Áprilistól heti rendszerességgel tartottunk edzéseket Október végéig. A csapat rengeteget fejlődött és számos versenyen is elindultunk. Két versenyen is indultunk Tatán, az időben korábbi versenyen negyedikek lettünk a 2000m-es tókerülő és ötödikek a 200m-es versenyen, majd az őszi III. Tata-Kupa amatőr sárkányhajó versenyen a 200m-es Nokia Vállalati Kupán már másodikak lettünk. Indultunk még a Sziget Sportvarázs 2009 versenyen - ahol harmadikak lettünk, a sukorói versenyen és az MKKSZ évadzáró 2000m-es versenyén Csepelen is. Ez utóbbiak annyira nem sikerültek jól, de nem adtuk fel és nem adjuk fel. Lassan itt a tél, a csapat tanmedencés edzésekre készül és várja a jobb időt, a tavaszt. Viszont nagy-nagy köszönettel tartozunk a kormányosunknak, a 14-szeres világbajnok Krausz Misinek. Misi Bácsi, köszönjük a kormányzást és az edzéseket!

Ahogy most állunk, még az sem lehetetlen, hogy akár saját Sárkányhajó Klubot alakítunk...

2009. 10. 09. péntek

Pár hete megkeresett minket az OpenBSD csapat, hogy az idén megrendezésre kerülő "ports" hackathonjuk itt lenne Budapesten, és szükségük lenne két komolyabb szerverre, hogy azon végezzék a szoftverek lefordításait, teszteléseit. Az ilyen hackathonok alkalmával összegyülnek a fejlesztők, és egy hétig csak azon dolgoznak, hogy a rendszer bizonyos részét (hálózat, fájlrendszer, jelen esetben a szoftvergyüjtemény - a ports) jobbá tegyék.

A nyilt forráskodú szoftvereket szeretjük, így természetesen igent mondtunk, így a ma kezdődő rendezvény teljes ideje alatt két darab, teljes diszk-kiépítésű X4150 fogja ellátni a build-szerveri feladatokat

Jó munkát az OpenBSD csapatnak!

2009. 09. 22. kedd

Multhét szombaton - a világon több mint 300 másik hasonló rendezvényhez hasonlóan, összesen több mint 25000 fejlesztő és hallgató részvételével - mi is megtartottuk idei ünnepségünket a szabad szoftverek világnapján. Az időpont egybeesett a Hacktivityvel, így sajnos a jelentkezettek egy része nem tudott eljönni, azonban így talán méginkább kötetlenebbül tudtunk beszélgetni azokról az élményekről, problémákról amikkel nap mint nap találkozunk.

A diákok megismerkedhettek a Sun által a felsőoktatás hallgatói/oktatói számára kínált kedvezményekkel, e-learning lehetőségekkel (erről bővebben egy késöbbi bejegyzésben írunk), majd kipróbálhatták élesben, milyen NetBeans + Glassfish + MySQL környezetben fejleszteni (egy virtualizált zónát kapott minden résztvevő, és egy Twitter-klón alkalmazást raktunk össze).

Azt hiszem a nap legérdekesebb része a szerverszoba-látogatáson kívűl az volt, amikor Haler Tamás kollegám bemutatta, milyen is az, amikor egy SunSPOT gyors mozgatásával a levegőbe ír egy üzenetet.. :)

SAI előadás közben

A fárasztó fejlesztés és agytágítás után persze pihenni is kellett... :)

Reméljük mindenki jól érezte magát, és jövőre még többen ünnepelhetünk!

2009. 09. 14. hétfő

Holnap este 10kor Larry Ellison személyesen jelent be egy új Oracle Sun közös megoldást egy webcastban. A Sun Flash technológiájú tároló megoldásán alapuló OLTP rendszerről lesz szó. Akit bővebben érdekel, itt regisztrálhat.


2009. 09. 11. péntek

Az adattárházak sebességét és hatékonyságát nagyban befolyásolják az alatta levő hardver eszközök. A Sun Oracle adattárházakhoz kínál optimalizált referencia konfigurációkat, melyek segítségével nem csak felgyorsítható egy új adattárház kialakítása, hanem a meglevő is hatékonyabbá tehető. Az infrastruktúra megoldás részleteit egy ingyenes reggeli szemináriumon mutatjuk be.

Időpont: 2009. szeptember 29. 9-11h

Helyszín: Sun Microsystems, Java terem, 1095 Budapest, Lechner Ödön fasor 7. 

 

Architecting Cost-Effective, Scalable Oracle Data Warehouses Whitepaper letöltése

Bővebb információ és webinárium a sun.com-on.  


View Larger Map

Az idei Software Freedom Dayt (minden év szeptember 19) világszerte ünnepségek kísérik, és mi sem maradhatunk ki a sorból. Az idei program:

  • A Sun open-source termékpalettájának rövid átfutása (OpenSolaris, OpenStorage, Glassfish, MySQL, VirtualBox, csak hogy a legfontosabbakat említsük)
  • A Sun Academic Initiative bemutatása, melynek keretében a magyarországi egyetemek hallgatói ingyenes e-learning képzéseken vehetnek részt, és kedvezményesen vizsgázhatnak
  • Glassfish illetve SunSPOT "hands-on" labor, melynek keretében egy működő rendszert próbálunk összeállítani

Reggel 10-kor kezdünk, a program pedig teljesen kötetlen, bármilyen témáról szivesen beszélgetünk

(A Glassfish laborban együtt raknánk össze az alkalmazást, így kérem, hogy aki tud, hozzon magával laptopot. Virtualizált tesztkörnyezetet mi biztosítunk! Egy stabil Java tudás sem árt..)

2009. 09. 10. csütörtök

Megjelent  3.0.6, tele hibajavításokkal (30-ig számoltam a javításokat, aztán feladtam :) Letölthető a szokott helyről.

2009. 08. 31. hétfő

Közeledik az Oracle éves nagyon konferenciája, az Openworld időpontja. Az Oracle el is indított egy reklámkampányt a konferencia beharangozására.

Részletek az Oracle weboldalán: http://www.oracle.com/features/sunoraclefaster.html 

Bővebb információ a Oracle-Sun akvizícióról. 

2009. 08. 25. kedd

Sajnos véget ér már a nyár, és én is visszatértem nyári szabadságomról. Azért nem annyi időt voltam szabadságon, mint amióta utoljára írtam a blogra...

A nyár során elköltöztünk, belaktuk már az új irodánkat is, és mondhatni otthon érezzük már magunkat az új helyen is.

Július végén volt egy irodanyitó ünnepségünk is. Mellékelten található néhány fénykép róla. 

 

 

 

 

 

 

2009. 07. 06. hétfő

Ahogy már az előző pár képeken is látható volt, egész héten készültünk erre az eseményre, amely persze a demó-ördögnek köszönhetően nem volt zökkenőmentes.. A nap első fele a különböző vékonykliens-megoldásokról szólt, míg ebéd után a szerver-oldali virtualizáció volt a téma. A látogatók négy SunRayt nyúzhattak, illetve sokakat érdekelt az adattárolás is, nekik főleg egy működésben lévő 7410 -es Storage, illetve egy Thumper (X4500) tetszett.

Az előadásom első fele adatközpont-virtualizációval (Sun xVM Ops Center), második fele pedig Sun xVM Serverek (és persze az ezeken futó virtuális gépek) menedzselhetőségével foglalkozott.

2009. 07. 01. szerda

DukeAz első félév zárásaként, egyébként pedig a Sun 17 éves Kapás utcai jelenlétének lezárásaként is megtartottuk a nyári szabadságok előtti utolsó JavaCafénkat. A helyszín a régi volt, az időpont és a téma egy kicsit szokatlan, ennek ellenére a közel 60 résztvevő hasznos és talán felejthetetlen rendezvényen vehetett részt.

A meghirdetett téma az idei JavaOne konferenciáról szóló élménybeszámoló volt Momó és Géza tolmácsolásában, de a Sun költözése ürügyén egy nagy halom marketing ajándék és néhány SunRay vékonykliens is kisorsolásra került.

A konkrét tartalomba most nem mennék bele, hiszen leginkább élmények megosztása volt a cél, az említett szakmai anyagokat pedig sokkal teljesebben el lehet érni a rendezvény honlapjáról. A lényeg, hogy a levetített videók teljes terjedelemben (sok egyéb videóval együtt) a konferencia honlapjáról, az elhangzott prezentációk diái és a hands-on labok a fejlesztői oldalról letölthetőek.

Géza élménybeszámolója alatt elég sokat foglalkozott a közelmúltban jelentősen megújult JavaFX-el. A JavaCafén is bemutatott JavaFX példák elérhetők a JavaFX weboldaláról illetve itt jegyzem meg, hogy a sokak által kedvelt és méltán népszerű Java with Passions oldal folyamatosan egészül ki (illetve frissül) a JavaFX tanfolyamokkal is. Aki most ismerkedik a technológiával, annak mindenképpen hasznos lehet végiglapozni a site-on elérhető ingyenes tanfolyamokat.

Végül, de nem utolsósorban: Ősszel is lesz JavaCafé (legalábbis ha rajtunk múlik), de már biztos hogy nem a Kapás utcában. A pontos helyszínről és időpontról majd tájékoztatunk benneteket!



2009. 06. 30. kedd

Bendzsák András kollégám, Nagy Zoltán Campus Ambassadorunk és a sunshop.hu-s srácok részvételével készülődünk a július 4-i virtualizációs napra. A képeken nem látszanak a pizza és kólahegyek, amit a végsőkig kitartó Zoli és barátja fél hatig elfogyasztott...

 

2009. 06. 23. kedd

 

Önszerveződő módon kezdődött a hup.hu-n egy virtualizációs technológiákat közelebbről megnéző, workshop jellegű eseményként, majd egy teljes napos konferenciának nőtte ki magát. Mi is ott leszünk - két előadással szervervirtualizáció és desktop virtualizáció témakörével, valamint demo gépekkel és standdal. Jónak ígérkezik az esemény, szerintem érdemes eljönni!

Íme a meghívó:

Mindenkit szeretettel meghívunk július 4-én 10:00 órától este 20:00 óráig megrendezésre kerülő, Magyarország első platformfüggetlen virtualizációs rendezvényére, a Virtualization Day-re. A rendezvény teljesen ingyenes. Röviden bemutatnánk miért érdemes eljönni a találkozóra :

  • Egy egész napos rendezvény a technológia profi használóinak, lelkes érdeklődőinek egyaránt,

  • Több mint 50 millió forintnyi demo hardver amit bárki kipróbálhat, tesztelhet,

  • 8 x 50 perc hasznos és érdekes techdemo, amit Magyarország legtapasztaltabb szakemberei közül néhányan mutatnak be az alábbi technológiákkal :

    • Microsoft Hyper-V,

    • VMware vSphere 4, View,

    • XEN hypervisor,

    • Sun xVM, VDI

  • Kérdezési lehetőség az előadókhoz, és egyéb szakemberekhez.

Helyszín: Lurdy Ház, I emelet, Konferancia Termek.

Mivel a termek befogadóképessége véges, előjelentkezés szükséges, amit itt lehet gyorsan elvégezni: http://virtualization-day.com/jelentkezes/

   Következő»