A Sun 1992-ben nyitotta meg Kapás utcai irodáját a II. kerületben. Több mint tizenhét év alatt néha nagyobb lett az iroda, néha kicsit kisebb. Bővítettük, felújítottuk, de nem mozdultunk az ötödik emeletről.
Július 13-ától új időszámítás kezdődik a Sun életében. (Érdekes módon pont néhány nappal az Oracle akvizícióról szóló Sun részvényesi közgyűlés előtt.) Új irodába költözünk - a pesti dunapart déli részére, a Nemzeti Színház mellett levő Millenium Towers II. irodaház déli szárnyának második emeletére (a képen a piros oszlopok feletti szint). Közelebb kerülünk majd néhány ügyfelünkhöz (Morgan Stanley és Vodafone a szomszédos irodaházakban van), valamint az Avnettől is csak a Lágymányosi híd választ el bennünket.
Az iroda a Sun Next Generation irodakoncepciója szerint került kialakításra. Erről bővebben is írok majd, de lehet, hogy csak a tapasztalatok után.
A költözés során selejtezünk, leporoljuk a raktárak mélyén megbújt cuccokat is. Nyitunk egy múzeum szekciót a blogon, és ha találunk egy-két érdekes cuccot a raktárban, írni fogok róla. Az évek során már többször selejteztünk, így olyan extra régi dolgok, mint SparcStation 1 vagy LX stb. már nincsenek, de azért így is van néhány érdekesség. A kb. 20kg-os 640x480-as projektorról nem is beszélve...
A költözés során a telefon és faxszámunk nem változik (és persze az e-mail címünk sem). Amennyiben a távközlési védőszentjei is úgy akarják, folyamatosen elérhetőek leszünk ezeken. Július 6-ával kezdődő héten vendégeket nem nagyon hívunk már a Kapás utcába, mert kezd majd darabjaira hullani, illetve a kollégák is a költözéssel lesznek elfoglalva főleg a hét második felében.
Az új cím (elérhetőség, levelezési és számlázási cím egyránt):
1095 Budapest, Lechner Ödön fasor 7.
(további részletek: Millenium Tower II, Déli torony, 2. emelet)
Nyár végén - ősszel pedig a kisebb rendezvényeinket már az új irodában tartjuk!
View Larger Map
Tamas Polner,
2009. jún. 12.,
Ha kell, szivesen elhozom oket :)
Posted by Csillingh Csaba on június 14, 2009 at 11:12 DU CEST #