
Ezen a blogon keresztül is többször utaltunk már rá, hogy a Sun nyílt forrású projektjeire (és termékeire - lásd a fenti ábrát) épülő SOA alapú integrációs eszközének kiadásai az open source komponensek megjelenésével szinkronizálva, azokat egy kis késéssel követik. Természetes a csúszás, hiszen a Java CAPS jóval komplexebb funkcionalitást, sok addícionális funkciót is jelent a nyílt forrású komponensekhez képest.
Nincs ez másként most sem, a 6.2-es Java CAPS - amit szép csendesen a napokban jelentettünk meg - követi a nyílt forrású projekteket (vagyis azok eredményeit felhasználva, beépítve jött létre a termék), azonban számos változást, újdonságot, hibajavítást tartalmaz az immár majdnem egy éve (tavaly decemberben) megjelent elődhöz képest. A változások egyrészt újabb op.rendszerek, böngészők stb. támogatását jelentik (a kor szavára hallgatva), másrészt természetesen a Sun-os open source projektek újabb (vagy legújabb) eredményeire épülnek. A pontos lista a Sun-os wiki oldalon a release notes-ban olvasható. Ezen túlmenően szerencsére fontos újdonságokat is tartogat a termék, ezek közül a legfontosabbak:
- A Java CAPS mint minden évben, 2009-ben is megkapta a SWIFT tanúsítványát és természetesen az üzenetkönyvtárak már tartalmazzák a SWIFT 2009-es üzenetformátumait is. Fontos megjegyezni, hogy időközben a SWIFT a Sun Java CAPS-re építette a saját SAG (Swift Alliance Gateway) termékét, tehát igen sok pénzintézetnél jelenik meg a Java CAPS SWIFT-es termékként, OEM változatban is.
- Elérhetővé vált (pontosabban az új terméksorozatban ismét megjelent) a HL7 támogatás a HL7 JCA adapter segítségével, ami elsősorban az egészségügyi szolgáltatók szabványos kapcsolódását és üzenetcseréjét hivatott támogatni, kiszolgálni.
- Számos komponens jelentős fejlesztésen esett át, többek között az Alert Agent, a BPM (Business Process Manager), számos adapter (pl. HTTP, SAP BAPI, XSD OTD, stb.) illetve az adatkonszolidációt megvalósító Master Index (Mater Data Management) modul
- Több mint 300 olyan problémát orvosoltak, ami a korábbi, még SeeBeyond alapú termék és megközelítés integrációjával került a CAPS-be illetve jelentős javítások történtek az MDM modulban (több mint 50 hiba).
Tamas Torok,
2009. okt. 07.,