Október 6-án megjelent a VirtualBox legfrissebb verziója, a 3.0.8, mely a verziószámból is látható módon alapvetően hibajavításokat tartalmazó verzió, s mint ilyen nem is feltétlenül tartana igényt nagyobb figyelemre. Ellenben a Linux/Solaris/OSX felhasználók egy csúnya és a korábbi összes 3.0-ás verziójú VirtualBox-ban meglévő biztonsági hiba javítását is megtalálják a csomagban, ezért mindenképpen érdemes letölteni és telepíteni is a legfrissebb verziót. A hibajavítások listája a "Security: fixed vulnerability that allowed to execute commands with root privileges" címszó alatt jelzi a hibát, de bővebb információt nem ad róla. Szerencsére a Sunsolve (a Sun hibajavításokkal és hiba információkkal foglalkozó portálja) a 268188-as számú Sun Alert formájában pontosan ismerteti a hibát. A probléma egészen pontosan VBoxNetAdpCtl konfigurációs programban leledzik, mely bizonyos esetekben lehetővé teszi a nem rendszergazda (root) felhasználóknak, hogy tetszőleges bináris programot futtassanak (vagyis privilégium eszkalációt tesz lehetővé). Erről pedig igen rövid idő alatt belátható, hogy korántsem üzemszerű és preferált működés. Vagyis, Linux/Solaris/OSX platformon hamar frissítsünk verziót!
Persze a Windows felhasználóknak is van értelme a váltásra, hiszen számos zavaró hibát javítottak a verzióban és a immáron a Vista 64-bit Home Edition verzió is támogatott!
Erik Fischer,
2009. okt. 08.,
Picit offtopic kérdésem lenne: magán felhasználóként, magyar nyelven, kitől kaphatnék némi segítséget a VirtualBox használatával kapcsolatban?
Posted by Há.Zé. on október 15, 2009 at 06:26 DU CEST #
Keress meg off-line és megprobálok segíteni! Az email címemet gondolom kitalálod...
Posted by Erik Fischer on október 16, 2009 at 08:17 DE CEST #
Thank you for your sharing.!
Posted by nusret on december 04, 2009 at 06:23 DU CET #